Szia!

Évi vagyok a Fiatalok és Sikeresek Face oldalról.

Hogy vagy ma reggel?
Rég fel kellett volna kelned és helyette csak morfondírozol az ágyban?
Azon gondolkozol, milyen lábbal kelj fel ahhoz, hogy ne csak túl éld, de élvezd is a napod?
Kavarognak a gondolataid a suli, a tanárok, a haverok, a külön órák között? A következő monológ játszódik le benned?

Reggel az ágyban: Föl kéne kelni, de mit vegyek fel? Azt mondták ma még tök jó idő lesz. Az a kis sort és hozzá a póló jó lenne, abban tetszenék a Daninak :).
Ja, de mit képzelek én?! Van rajtam 5 kiló plusz (a nyáron szedtem fel) így nem láthat meg a Dani. Inkább felveszek egy bő pólót és egy farmert. Vajon lesz esélyem nála?
Mit ábrándozok? Ott lesz majd a Szandra, a legszebb csaj az osztályban, mindig menő cuccokban nyomul és fülig ér a szája, a fiúk meg bomlanak utána, persze én csak a távolból figyelem és szeretnék olyan lenni, mint ő! Na, jó, nem siránkozok tovább, felkelek.

Még aznap a suliban: mindenki klikkesedik és vihog, de min vihognak ennyit? Persze ezt sem tudom megtenni önfeledten, mert a fogszabályzó itt virít a számban, utálom, hogy nem tudok mások előtt rendesen beszélni. Inkább elfordítom a fejem.
Na, már csak ez hiányzott, jön a tesi tanár a folyosón, biztos kiszúrja a plusz kilókat és majd a többiek előtt is megjegyzi. Mindig így szokta. Mondjuk, csak az nyugtat, hogy ezt másokkal is megcsinálja. Majd adja a plusz feladatokat és megszégyenít a többiek előtt. Egy csődtömeg vagyok!

Becsöngettek: matek óra (nem vagyok benne egy ász, de a 4-es azért mindig megvan). A tanár megint azzal jön, hogy milyen nagy elvárásai lesznek, és aki nem hajt, azt könyörtelenül megbuktatja. Borzasztó, már az első napokban stresszelnek. Szeretnék már felnőtt lenni, amikor azt csinálok, amit akarok!

Hazafelé a buszon: Ábrándozok, mi mást is tennék. Basszus, ott van egy helyes fiú, most rámosolygok, remélem, észrevesz és viszonozza. Jó lenne már valaki, aki megtöri ezt a hosszú magányt. 1 éve nincs barátom, tök ciki már, és igazából hiányzik is, hogy lógjak valakivel.
Persze, nehéz lesz úgy hazavinni, hogy az apám ne szóljon be, és anya ne nyaggassa valami a hülye kérdéssel.

Végre otthon: De jó, végre a szobámban vagyok, az én kis kuckómban, itt senki sem bánt és végre önmagam lehetek. Itt nem kell megfelelnem senkinek és inkább csak bámulom a falat, vagy face-ezek, YouTube-ozok. Jó nézni, hogy mások milyen bulis képeket tesznek fel (kár, hogy én nem vagyok ott). Itt a tesóm sem zaklat azzal, hogy segítsek neki a töriben, mert magamra zárom az ajtót. Az egyetlen, amiben jó vagyok, az a töri. Szeretem! 🙂 Talán egyszer történész leszek.
Talán.
Egyszer.
De azt, hogy is kell csinálni? És, hogy jutok el odáig? Én erre biztos, hogy nem vagyok képes! Én képviseljem magam, mikor még a fogszabályzó is zavar? Felejtős!
De unom már ezt az állapotot, hogy nem ért meg senki, hogy folyton magamban beszélek és nincs társaságom, pedig szerintem jófej vagyok. Nem volt ez mindig így, csak amióta kamaszodok, folyton bizonytalannak érzem magam. Jó lenne ebből kilábalni, de hogyan? Valaki segíthetne! Valaki, aki ezt érti és kivezet ebből.

Ha ilyen vagy hasonló gondolatataid vannak, tudd hogy nem vagy egyedül!

Azok a fiatalok, akik már elvégeztek nálunk asszertív tréninget máshogy állnak a problémákhoz.
A problémákat NEM problémának, hanem feladatnak tekintik. Megtanítjuk nekik, hogyan tudják növelni az önbizalmukat, amivel ki tudnak emelkedni a tömegből, a többiek közül, igazi egyéniségek lesznek :). Könnyebben tudnak beilleszkedni, ezáltal társaságkedvelők lesznek.
Megtanítjuk, hogy mond el, amit mondani akarsz és meglátod, így megtanulod képviselni magadat.
Te most a dolgaidat passzívan kezeled, ne rendeld ennek alá magadat. Lépj ki ebből, gyere el hozzánk és meglátod leveledet legközelebb így írod majd meg.

Sziasztok!

Jól vagyok, asszem, jól vagyok :). Na, jó ez csak vicc, tényleg jól vagyok! 🙂 🙂 🙂
Kellett ez a változás!
Nem félek már a reggelektől, mert tudom, hogy a napomat én alakítom. Olyan lesz, amilyennek én szeretném! Amióta megnyugodtam és nem majrézok mindenen, a kilók is lassan leolvadnak rólam. Előtte, a nap végén búfelejtőnek mindig vittem be a szobámba egy kis nassolni valót. Ez megnyugtatott, ezzel ajándékoztam meg magamat. Mostanra a többiek unszolására heti 3-szor elmegyek futni velük. Tök jófej a csapat, az ottani lányok is hasonló korúak és összebariztam néhánnyal :). Heti 1-szer a csajokkal elmegyünk lógni, mindegy is hogy hova, csak együtt legyünk. Van köztük két fogszabályzós is. Képzeljétek, őket abszolút nem érdekli, hogy mi van a szájukban. Lili szerint max. 2 év és nekünk lesz a legszebb hollywoodi mosolyunk…. ez nekem naggggyonnn tetszik. Igen, teljesen igaza van! És utána majd jöhetnek a fiúk, de addig elvagyok a csajokkal.
Azt üzenem Nektek, hogy ne féljetek ismerkedni, ha bezárkóztok és magatokban tartjátok a problémáitokat (amik lehet, hogy teljesen triviális dolgok) és a sérelmeiteket dédelgetitek, akkor senki sem tud segíteni!
Mi ezt úgy szoktuk a csajokkal, hogy valaki feldob egy számára igazán ciki témát és kidumáljuk. A végére mindig kiderül, hogy megoldható és onnantól kezdve már nem is ciki.

Persze, ehhez a nyitottsághoz kellett az a két nap tapasztalata, amit a képzéstől kaptam. Az ottani emberek valóban tudták, hogy mit érzünk, milyen számunkra ismeretlen folyamatok zajlanak le bennünk. Nagyon jó volt hallani, hogy nem csak én érzem a napjaimat pocséknak. Ettől még nyitottabbak lettünk egymás felé.
Péterbá megtanította nekünk, hogy tudjuk elmondani a gondolatainkat úgy, hogy azzal nem bántunk meg másokat, de az akaratunkat azért tudjuk érvényesíteni. Szerintem ezen múlik sok minden az életben! Ha ezt előbb tudtam volna, akkor kevesebb fájdalmat okoztam volna magamnak és a környezetemnek.

Hajrá, csak buzdítani tudok mindenkit, hogy vegyen részt a tréningen! Ja, és köszönöm a csapatnak 🙂
Kitti

Facebook