Enyingi Éva

Enyingi Éva

REFERENCIÁK

Magunkról beszéljenek inkább mások, úgy gondolom sokkal fontosabb mit gondolnak Ők:


 

“Egy sikeres – igaz, kényszer szülte – IT-átvilágítás után kezdtünk el a Simple3 munkatársaival arról beszélgetni, hogy mi lenne, ha kiterjesztenénk ezt az átvilágítást a cég más működési területeire is.
Kis cégnek már nagyok, nagy cégnek még kicsik vagyunk és ebben az átmeneti állapotban nehezen találtunk választ sok olyan felmerülő kérdésre, mint amilyenek például a rossz információáramlásból, a nem átgondolt szervezeti felépítésből vagy a pontatlan feladat- és munkakörökből adódó problémák.
A Simple3 munkatársainak aztán rengeteg beszélgetés és interjú után sikerült egy olyan anyagot elkészíteni, amely szinte minden kérdésünkre választ ad.
Az anyag átfogó, objektív, kimért, a kritikus részletek pedig  – még ha fájnak is – változásra ösztönöznek.
Ezek alapján az első lépéseket megtettük, és annyit már most elértünk, hogy a munkatársaink látják:
Hajlandók és képesek vagyunk hosszú évek rossz beidegződésein felülemelkedni.
Már ezért megérte ezt végigcsinálni.

Sopron, 2016. március 9.

Pandur Attila
Ügyvezető

IMEX Filtertechnika Kft.”


 

“Kedves Éva!

Egy eléggé problémás időszakban sikerült a közös munkát megkezdenünk, persze ez a lényege “ahol nagy a szükség, közel a segítség”. Határozottságoddal és óriási lelkesedéseddel sikerült elérni, hogy új szemlélettel tudjam a cégemet vezetni. Az általad nyújtott támogatással sikerült egy nehéz időszakon keresztül jutnunk, új irányvonalakkal és új keretekkel folytatva a munkát. További sikeres “fejlődésre inspirálást” kívánok.

Köszönettel:

Ésik Zsolt
Tulajdonos

Cziniel Cukrászda”


 

“Kedves Éva !

Nem írtam le végül azt a sok mindent, amiről úgy gondoltam, hogy le akarom írni Neked, mert úgy is tökéletesen ismersz engem. De azért címszavakban: mindig a 2 legszebb munkában eltöltött évemre fogok emlékezni (s itt a munka indifferens nálam ugye); hogy mennyit tanultam Tőled; hogy általad úgy érzem jobb emberré váltam, hogy milyen értékes embert ismerhettem meg; de legfőképpen, hogy egy JÓ ember társaságában lehettem, ami az összes céges egyéb rosszat kompenzálta, elviselhetővé tette számomra a nap 8 órájában. Fontos volt nekem, hogy a vezetői teendőim mellett (ahol a szigorúság és a számonkérés elengedhetetlen), magamról is beszélhettem, és a kétségeimet megoszthattam veled. Sok kérdésre kaptam választ, melyek újabb döntések sorozatát alapozta meg!

Köszönöm!

Szilágyi Gábor